2014. június 23., hétfő

Motivációs hétfő 4.


E heti motivációnak a saját történetemet írtam meg Nektek. Két konkrét márka név is szerepel benne, amivel nem először találkozhattok itt a blogomban. Ez ne tévesszen meg senkit, nem reklámnak készült. Egyszerűen csak az én történetem részei, azok akik a cég mögött állnak és nem szeretném és nem is fogom soha megtagadni azokat, akik az utamon segítettek és segítenek mind a mai napig!


2011-ben ismerkedtem meg a Peak termékekkel és virtuálisan a Peak csapattal. Egy LifeTilt-es bejegyzésben bukkantam rájuk!
Emlékszem folyamatosan olvastam az akkori cikkeket és megnéztem az összes termék leírást.
Akkor még csak barátkoztam az életmód váltással és a táplálékkiegészítőkkel.
Feliratkoztam mindenhova, ahova csak lehetett és ennek köszönhetően olyasmi történt velem, ami addig soha. Egy nyereményjátékban megnyertem 1 teljes karton protein szeletet.



Emlékszem, amikor megláttam a nevemet visítozva ugráltam örömömben, mint egy kisgyerek. :)

Úgy tűnt Fortuna is azt akarta, hogy változtassak addigi élet vitelemen, így amikor 2011. vége felé elindult egy átalakító program- ez volt az első Slim3 LifeTilt- és én is belevágtam. Folyamatosan bombáztam Tündit az e-mailjeimmel. Kikértem a véleményét melyik zsírégető kombináció lehet számomra a megfelelő és megírtam neki hogy milyen gyakorlatokat gondoltam az edzéstervembe, amit kijavított, hogy tényleg hatékony legyen. Az étrendem adott volt Slim3 Erika diétáját követtem.
3 hónap elteltével teljesen megújultan, kicserélődve karcsún vártam a nyarat mindezt földöntúli boldogsággal megspékelve.

2012. nyarán Varga Timi Peak girl segítségét kértem, hogy személyesen segítsen nekem egy új edzéstervvel elérni a számomra kitűzött célt.
Akkor már több, mint fél éve edzettem és úgy gondoltam nagyon jól nyomom. Nos Timi megmutatta, hogy milyen egy igazi lábnap. Amit én annak gondoltam, mondhatnám laza bemelegítésnek, ugyanis kb. a 3. gyakorlat után azt hittem meghalok. Olyan kombinációkat mutatott Timi, ami nekem eszembe se jutott. Egy-egy gyakorlat után kedvem lett volna elterülni a konditerem padlóján. És ilyenkor látszik igazán, hogy mennyit számít egy jó személyi edző, folyamatosan motivált, segített, így végül sikerült végig csinálnom minden gyakorlatot.
És persze, ha egyszer sikerült, máskor is menni fog. Ekkor tanultam meg tényleg azt, hogy amikor már az eszem azt súgja “itt a vége, nem bírom tovább”, az izmaim még simán kibírnak bármit.


Azóta eltelt 2 év. Voltak megingások, kerültem padlóra lelkileg, de bármikor írtam Móninak, Tündinek vagy bármelyik Peak girl-nek szinte rögtön érkezett tőlük pár bátorító szó.


Idén végre nyaralni megyek, és idén végre mosolyogva nézek a tükörbe, amikor az új bikinimet próbálom fel.
Még nincs meg a vágyott forma, még messze van a tökéletes, de nincs több sírás, hiszti amikor előkerül egy csinos ruha.


Hálás köszönet ezért a Peak csapatnak és a LifeTiltnek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése